Reggel nincs harmat. Ilyenkor vidámabb. A 90-esen folytatjuk Nyugatnak. A Missouri a síkság határa. A folyó ragyogó kék és tiszta.

Most búza az autópálya mentén. Utána füves dombság: a préri. Szarvasmarha leánykák tekintenek elgondolkodva az utasra.

Rózsaszínű autópályán vezetek. Az anyaga rózsakvarc. 

A rádióban – tessék?? – váratlanul Budapestet említik, Beautiful Women's Valley in "Ígör" – Szép virágok vannak a réten... – szól a prérin. Goulash soup on the Great Plain(sic!) actually is a clear soup not a stew... aztán ipafaipapifapipa – már fogom a fejem.

Kint vadnyugati imázsposzterek és dinoszauruszinstallációk. 

Majd egy újabb: National Champion Steer – és ott a nemzeti büszkeség fényképe is, óriási szarvakkal representing South Dakoooóóta! Aztán a táblán: Entering Mountain Time Zone.

Hamarosan elérjük a Badland-et, ami hegység. De körben csak a sík füves puszta.

Hol a hegy? Hogyan lesz ebből magasság?

Aztán egyszerre lezuhan a síkság: mi voltunk a fenn.

A rombolás egy folyócska műve, a neve White River.

A sivatag mellett nem ám simogató, selymes füvek, hanem szúrós gazok, közte sunyi kis  kaktuszokkal.

Á megszeppent, most derült ki, hogy egy szál vietnami papucsban vágott a sivatagnak, a tornacipők mind otthon maradtak! 

Így néz ki egy csapat nyugdíjas, aki egy távoli bociról próbálja megállapítani, hogy hátha mégis bölény? 

Rapid Citynél [tényleg így hívják, nem egy képregényből pattant ki] a préri alpesi tájra vált. Balról. Jobbra az erdőn nincs tűlevél. Hótt. Ismét KOA kempingbe költözünk, jól levágnak, dupla annyi, mint tegnapelőtt, pedig ugyanazt kapjuk. Spearfish. Napnyugta előtt még beviharzunk a Black Hill Canyonba. Míg megállunk két kis chipmunk kerül, kering a kerekek körül – nem valami eszesek, úgy kell őket visszakergetni az útszéli gazba.