A hajnal szokatlan madárhangokat és 4.30-as ébredést hoz. A reggelinél kiderült, a kék tollas a Blue Jay. Felbukkan még a Hause finch, a Mockingbird, a Cowbird, és mindenfajta Parrot. A földiek a chipmunk és a szürkemókus.
Úszom egyet, amíg Zs-tal elintézik a jogosítványt. Dél körül érkeznek vissza a hivatalból. A társadalombiztosítási kártya mára elvérzett azon, hogy az amerikaiak az egyest egy vonalkával írják, mert a zászlócska a baloldalra csak a hetesnek jár. Amit viszont nem húznak keresztül derékban. Ráadásul az emigrációs hivatal sem vett nyilvántartásba, hiszen még 24 órája sincs, hogy beléptünk az országba.
Később átautózunk New Milfordba. Itt lakott Zs testvére. Gyermekei az ő házát ajánlották fel nekünk, erre az évre, amit itt töltünk. A ház nagy, elhagyatott és szomorú. Benne gyűjtögetés nyomai. Ez a hátsó helyiségekben fokozódik. Mindenütt porcelán eszcájg, de többszáz – a padlóra pakolva. Dobozok, ruhák, izék. A nyomdaépületben több. Papírok, régi nyomdakacatok. Kinek kell majd mindez? Elijedünk. A temetőben megnézzük Gábor síremlékét, aztán beköszönünk Stephenhez, szemben egy kisebb házban, gyerekekkel. A felesége snackkel kínál, vigyorgunk a két dagadt macsekon. Tiszta Lukrécia és Szerén a kezdeti időkben. Már koraeste végem. Még nem álltam át az időszámítással.
