Montclairbe autózunk, szerződni. Végre mienk a lakás! Mármint a bérlete. Elégedett vagyok. Tényleg jól néz ki, szépen rendbetették, a falak frissen festve, a parketta csillog mint salamontöke, a hűtő, a budi steril. Az erkély egy építkezésre néz, ott biztos fognak zörögni, de istenem!
Átsétálunk az iskolába, beiratni a srácokat. Két asszony foglalkozik velünk intenzíven, készségesek, mindenre van ajánlatuk, mosolyogva telefonálgatnak az érdekünkben. Az egyikük nővér, de nem ismeri a latin morbilli (kanyaró) elnevezést és az oltások neveit sem. Az immunizációnk hiányosnak tűnik. Kell egy általános és alapos orvosi vizsgálat, amihez képest az "Egészséges, közösségbe mehet" igazolás nagyvonalú. Pótolnunk kell. Végezetül leszögezzük, az iskola elég távol van ahhoz, hogy az iskolabuszt igénybe vegyük.
Hazafelé ismét egy Ikeában rágódunk a bútorméreteken. Kedvetlenné tesz a gagyigyűjtés. Egy évre nyilván az olcsóbb kategóriákat nézzük. Teljesen hiányzik innen az Ikea-retró, helyette rusztikus álrégit kínálnak. Otthon Zs előhoz a padlásról néhány széket a '70-es évekből. Narancssárga bőr a narancssárga utcába. Ez vállalható!
Este megsütöm az első kenyerem és hozzá – szerintem – hátszínt eszünk. C előhozza a Joy of cooking-ot, – ami a hozomány részét képezi sok családnál. Elhatározom, hogy a marha részeit beszkennelem! Aztán a borjú, a sertés és a bárány jön. A továbbiakban nem akarok e tudomány nélkül élni! De persze enélkül kell, ha hazamegyek, mert otthon még szeletelni sem tudják rendesen a tőkehúst.
