Éjszaka és hajnalban nyulak gyűléseznek a sátrak között. Fülük billegtetik. Napkelte előtt indulunk, kellemes huszon fokokban. A Devil's Garden National Park a fennsíkon van. Mire felérünk, a nap is megcsillan a látóhatár fölött. 
Arch-okat, azaz kőíveket keresünk. A környéken, szerte 2000 körüli a számuk. Van néhány nevezetes, mint pl. a Landscape Arch. Az autóúttól félórás séta, könnyű terepen. 
Egy sziklaszűkületben erős vadszag. Mi lakhat itt? Élőt, csak néhány apróságot látok a chipmunkon kívül. 
A Landscape Arch pusztulóban, időnként kihull belőle néhány darab. Dilemma, hogy mentsék-e vagy hagyják összeomlani.
A Delicate Arch-hoz jóval hosszabb út vezet. Illetve nincs is út. Csak egészen simára kopott felületű, hegyméretű szikla, amin gondos kezek kőhalmokat emeltek, kalauznak. Itt-ott tábla.
Az ív óriás kővájdling szélén billeg, regiment japán ostromolja.
Külön-külön és mindenki-mindenkivel fotózkodik. De aztán egyszer ennek is vége, elvonulnak. Fentről néhány holló tart szemmel. Vagy a szemünket.
Visszaúton bekukkantok a Wolfe's Ranch-be. Milyen lehetett 100 éve itt élni? Egy helyen pállott pocsolyavíz is van a kövek közt, úgyhogy ez a Wolfe nevű idetelepedett egyedülni.
Van még egy gyíkom és egy szitakötőm:
Az autó felé bizony gyöngyözik az ember homloka. Emelkedik a nap, szerintem már bőven 30 fokon túl, de még mindig találkozom szembe igyekvő későnkelőkkel. Ők tudják...
Összepakoljuk a sátrat, és a reggeli után továbbindulunk Délnek.
Moab és a Monument Valley között jobbára sivatag van, de akad látnivaló is. Néha egészen kicsi. 
Mexican Hat és a San Juan folyó.
A völgybe vezető út fölött keselyűk és dögszag. Illik.
A cél a Goulding's campground.
Gouldingék kis prospektusban dicsekszik el történetüket. A '20-as években telepedett ide a pár és alapított egy Trading Post-ot, hogy a navajokkal kereskedjen. A gazdasági válság nyomasztó éveiben próbáltak Hollywoodban megélhetést találni. Rávették John Fordot, hogy a völgyben forgassa le újabb filmjét. G-ék aztán szépen gyarapodtak, legalábbis a navajo tanyákkal összevetve. Vendégszeretetüket felénk is kimutatják: első alkalom, hogy plusz pénzt felszámolnak a gyerekekért. A szomszédunkban, két sátorhelyre betelepítenek 2 busznyi francia középiskolást. Itt tapasztalom először, hogy igyekeznek levágni a turistát.
Autóval indulunk a sziklák felé. Megpróbáljuk belőni, honnan fényképezték a híres hármast. A válasz nagyon amerikai. A túra is. Óriási a néznivaló, gyalog kényelmetlenül forró és bejárhatatlan, ezért autók porzanak a sivatagi, legkevésbé sem portalanított kétsávoson.
A G-ék hegyoldalán kívül a terület navajo rezervátum. Indián jegyárusok. Szintén levágós, bár tőlük nem (annyira) sajnálom. Mindenütt tilos az alkohol. Kíváncsi lennék a G-ék szerepére az szeszek itteni megjelenésében és betiltásában. A navajok hamarosan befejezik első szállodájukat a látogató központtal szemben. Egész jó épület. Remélem komoly konkurrenciát jelent majd a Lodge-nak.
A büféablakok a pazar, milliárd dolláros panorámával. Kis kiállítás emlékezik meg a sivatagban élő skorpiókról és a vaskos, húsoslábú pókokról. Jesszusom, reggel ki kell ráznom a cipőket!
Száraz és kemény világ ez az itt élőknek. Láttam képet a behavazott völgyről is. A navajok hagyományos hogan-jaikat és árnyékvetőiket is használják még, de barátságtalan üzenetekkel tartják távol a kamerákat. Még nem jöttek rá az idegenforgalom ízére.
Napnyugtára visszakanyarodunk a butte-khoz. Pontosabban: East Mitten Butte – West Mitten Butte – Merrick Butte.
