Hazaindulunk. A poros-gouldingos táborhelyért, az agyonhasznált vizesblokkal és medencével nem szakad meg a szívem. A Kayenta nevű indián településnél elérjük a 160-ast, ami Colorado felé tart. Az USA-ban csak egy négyes határ van: Utah, Colorado, Arizona és Új Mexikó egy pontban találkozik. Itt lehet tenyerelni/térdelni, hogy egyszerre 4 államban van is, meg nincs is az ember.

Coloradoban az Ute indián rezervátum kaszinója melletti parkoló zsúfolt. Víztározó van itt és – napok óta – az első liget. A kilábalást konténerházak jelentik, szórakoztatóközpont, kerámiát és indián csecsebecséket áruló Trading Post. Újabb 2 mérföld: locsolnak. Cortez után felhő! Fű – igaz, még nem gyep formájában. 

A Mesa Verde National Parkra mindössze néhány óránk van. A hegység kanyargós útjáról időnként messze kilátni a Cortez-medencére.

A parki belépőt ki kellene egészíteni a látványosságoknál is. Több órán keresztül tartó séták és létrázások keretében körbevezetnek a parkőrök, de a részvételről lemondok – kellene ehhez még néhány nap. Marad a Cliff Palace távolról, a múzeum és a Spruce Tree House. 

A sziklahasadék váratlanul barátságos léptékű házakat rejt. A pueblo indiánok építették ezeket. Számomra nem derül ki hogy pontosan mikor, mert az építkezéseik fejlődése is nyomonkövethető valami bonyolult módszer alapján, amit épp nincs időm kibogozni. 
Alamosaig sikerül este eljutni és ezen a helyen B felvillanyozódik. Mindössze 17 mérföldre innen egy Ufo-megfigyelő hely: Hooper. Az asszony, aki alapította, maga is átélte, vagy túl, a találkozást velük. Állítólag itt a völgyben röpdösnek repülő csészealjak leggyakrabban az egész USÁ-ban. Én nem láttam ugyan egyet sem, de az égen olyan látványos fényorgiával bukott le a nap, ami valóban szokatlan. Egyrészt az összes létező felhőtípus megjelent, másrészt volt néhány perc, amikor úgy tűnt, két nap is ragyog egymással szemben – szóval lehetne az eget fürkészni, fűszállal a száj sarkában. Fotóztam négyet, négyfelé, hogy megalapozzam a helyem a naplemente fotósok táborában.