A völgyben rengeteg a Rhododendron. A látogatók terelésére faösvények és vízcsobogás.
Az épület háta mögött iszamós környezet. A sziklafalon csuripatak. Szemben a házfalból csurdogáló vízsugár alig vödörnyi medencét táplál.
Az alsó teraszról szűk lépcső vezet a patakmenti pancsolóhoz. Nyáron is friss lehet. 
Üvegajtóval indul a házból a patakhoz vezető lépcső. Az alsó lépcsőfok alighanem arra jó, hogy hűs patakvízben kalimpáljon a láb.
Fölötte is egy terasz, ezen összehordott székvázak. Lefelé kellemesebb a látvány.
Az épület hátsó oldalára kiváncsibb vagyok – minden prospektusban, ismertetőben ugyanarról a helyről készült fotót nyomtatnak.
A legfelső szint is megközelíthető kívülről.
A völgy túloldalán már majdnem az ismert kép. Közelebb kellene menni, de:
G azért lemászott. Fotózott, amíg ki nem zavarták. Bizonyára csak a megfelelő árú permitet kell kiváltani.
Eljátszom a gondolattal, mi lenne, ha Európában is ilyen látogatóközpontot emelnének minden jobb épület köré?
Közel van Writght másik épülete is: a Kentuck Knob. A képek alapján úgy tűnik, az az épület nem mutat sokat, de rosszabb, hogy csakis vezetett túra keretében lehet megközelíteni. Ehelyett Pittsburgh-öt választjuk.
Visszaúton új értelmet nyer a környezet: a sajátságos kőburkolatok, a mobilhome telepek. Az amish táblák továbbra is a kedvenceim.
