Csak összejön a csúnya violation. A I-95-t keresve felkeveredünk a Florida Turnpike-ra. Nincs Toll Plaza, közlik, hogy Go Ahead és kész a baj. A kijárati kapunál fizetünk ugyan, de a pénzbeszedő asszony szerint mindenképpen megkapjuk a csekket. Addig széfbe a blokkal!
A alaposan melléfogtam a gugli-térképpel: fel-alá cirkálunk, a szálláshelyet keresve, de hiába. Aztán beugrik a GPS. Hogy Zs kölcsönadta.
Az Oleta River State Parkban először elhajtanak, hogy ez cserkészek tanyája, de az egyik ranger utánunk hajt, s kérdez. Kiderül, hogy földi, New Jerseyből, ezért megmutatják, hol lehet aludni. Hidegvizes blokk, grillezni is tudunk. A sátorhely gyönyörű ligetben, mely szobanövények lelőhelye.
Sikerül megszabadulni a felhőbenalvásból visszamaradt sártól, közben kikeresem, merre vannak Miami Art Deco épületei. Jó lenne néhány kép. De mire odaérünk, rájövök, hogy ez nem túl érdekes téma. Több száz is van talán, jókora területen, de a minőségük csapnivalóan home-made. A másutt meglepő színkombinációkhoz hamar hozzászokik a szem: rózsaszín-türkizzöld-sárga. A város mai képét nem ez határozza meg. Szabályozott vízfolyások mentén irdatlan magasházak, vízzöld üvegerkéllyel. Vidám, lesikált falanszter végig a turzásokon. 
Beljebb, a laguna zöld vize mentén másfajta gazdagság.
A South Beach kimeríthetetlen lehetőség a bámészkodásra. Á elégedett, szívesen maradna még. Biztosítjuk, hogy örömmel jövünk látogatni zord teleken, amennyiben idetelepszik.
Ha valaki az gondolja, itt mindent lehet, hát nagyot téved.
A nap alacsonyan jár mikor visszaindulunk. Közben G is feltalálja magát.
A Collins és Washington Avenue házai méretüknél fogva adnak némi otthonosságot.
Aztán, – hiába van még korán – igyekeznünk kell, hogy világosban visszaérjünk a sátorhoz. A naplemente 6 óra körül.
Vacsoránk grillkolbász. Míg készül, hátul meg-megroppan a sötét. Valaki jár. Nem kérdeztük a parkőrt, lakik-e itt floridai párduc... Ijedten nézek G-re: csináljon már valamit! Közelebb lép. A faasztal tetején, derékig a müzliszacskóban, mocorog valami. Aztán csillogó szempár – raccoon, ó a nyavalyás! Elfut, de a felszakított zacskó olyan, mintha tíz büdös róka aludt volna benne. Hirtelen mérgemben kiszórom, amit egyből meg is bánok. Hisz nem szabad etetni! Az este ezután halk csámcsogással, zörgéssel, és veszekedéssel telik. Jhiiiííí-ji-ji-ji. 
Éjjel is folytatódik a marakodás, bár szerintem azok mind idegen mosómedvék, mert a mi szomszédaink mazsolával és müzlivel teli hassal szépeket álmodnak. A pumakérdés csak az üveg bor felétől halkul bennem. Hajnalban zajokra ébredek, valami sóhajtozik a sátor mellett. Felőlem sóhajtozhat ott az idők végéig, én ugyan ki nem nézek!
