Egészen South Miami-ig vissza kék menni, mert Dél felől csak ezen az egy úton lehet az Everglades Nemzeti Parkot megközelíteni. Két éjszakát foglaltam a Flamingo kempingben.
A bevezető út mentén ültetvények. Milyen szögedies a sík!
Aztán párduc-veszélyre figyelmeztető tábla. Most ettől kell rettegni! Meg az alligátoroktól. Meg az amerikai krokodiloktól. (Reggelre kiderül, van rosszabb.)
A Visitor Centerben először a helyi népeket azonosítják, hogy az outfit alapján felismerjem: helyi asszonylakos–vakációzó–megszállott horgász–naracsszüretelő alkalmi munkás–okostojás a Nemzeti Parkból. Készséggel javasolnak programot, térkép is van.
Első magálló az Anhinga Trail.
Szúnyog csak mutatóban, viszont nagyobbak többen is.
.jpg)
Anhinga Anhinga ő, az amerikai kígyónyakúmadár.
Hopsz, ebből is látszik, nem vagyok természetfotós alkat – őkelme távozott a képből. Én meg nem bánom. Az ösvény végénél ragadozás van bontakozóban. Feszült figyelem mindkét részről, aztán a gém meggondolja magát. Egyelőre nem megy közelebb.
Mi is távozunk, még sátrat kell verni. A kemping bejáratánál a szúnyogmérce tűrhető állapotot jelez.
A világvége a Floridai-öböl partján ilyen:
Járművel a fűre állni nem szabad – védik. Engem erősen emlékeztet arra a Sas-hegyi tarackra apukám kertjében, ami ellen nem lankadó küzdelmet vívott, évtizedekig. Lassan lebukik a nap.
A szúnyogok viszont felébrednek. Van valami más is, ami bök. A vacsora nem épp kellemes hangulatban telik.
Szegény B! A sátorban még sokáig mérgelődik az őt ért attak miatt. Azt mondja, semmitől nem csillapodik a viszketés.
