Az MSU értesít: este a Kassel Theatre vendége Laurie Anderson, s még vannak szabad helyek!
Az Internetről kihámozom a Meadowland egyetlen apró természetvédelmi területének helyét. Egy klassz és részletes ingyentérképről ábrándozom, és titkos ösvényekről, ahonnan szokatlan látszódik.
A DeKorte parkban dagadt nimfa a recepciónál, újabb és újabb prospektusokat tukmál rám – azóta rágom ezeket. A gyanúm beigazolódik: a lápvidék dombjai valójában szeméthegyek, amiket földdel takartak. Valamikor a '70-es években árasztották el hulladékkal a környéket, irtózatos állapot lehetett itt. A Turnpike és a Skyway pillérei új funkciót kaptak, mert nem csak a nedvességtől, hanem a büzlő halmoktól is elemelték az utazót. Az asszony meséli, hogy kislánykorában a síkon át még idelátszott a George Washington-híd. Ide-oda kapkodom a szemem, csak ne kelljen néznem középen elválasztott hínárhaját. Lassan újra benépesül a sós mocsár, ha nem is a szennyezést megelőző állatvilággal.
A mai naplementés kép az Acrowról készül.
Később, az MSU büféjében papírfüzérek látványa fogad. Büszke amerikai büfések.
A közönségben magas számban jelennek meg itt élő magyar művészek. Tanár is több, mint diák. Pedig LA beszédében inkább a diákoknak ad útmutatót. Milyen, ha valaki artist or cultural worker? Ismerkedjenek az európai művészekkel, közönséggel! Az amerikaiak érdeklődése őrá sem terjedt ki. Itt belőlünk, a nézőkből lesz a you, az érdektelen. Bezzeg a Berlin! Halálosan idegesít, hogy percenként feláll egy diákkorú, s távozik. De elébb csörömpölve magára ölti nájlon dzsekijét, s közben alig hallok valamit. Előttem vastag, savnya izzadságbűz. Erősen nézegetek az első sorok felé, hátha LA-t elkísérte a férje. Hátha! De nem látom. A végén kiderül, hogy persze ott volt Lou Reed. Végigaludta és hangosan horkolta az egész beszélgetést.
