A szemközti építkezéssel jól állnak. Most a földet festik krómoxidzöldre.
Anyós barátkozik a várossal. Ez azt jelenti, közel a felismerés: itt tényleg lekoptatható a láb. A Guggenheim zárva. (Eh, megint amatőr voltam!) Nem vagyunk messze az André's Café-tól, ami egy félmagyar étterem/cukrászda, megyünk mákosrétest venni. Ide meg a Whitney esik közel. Éppenséggel azt is nézhetjük.
Péntek, újabb múzeumi nap. Jóanyós a találkozónk előtt is figyelemre méltó erőfeszítést tesz. Odasétával beveszi, majd készrenézi a Guggenheim Múzeumot, majd további spatzieren a Central Park megtekintésével a MoMA irányába. Nincs közel.
Bevárom a srácokat a suliból, ma early dismiss, úgy megyünk. A Times Square-en egy heveny félnótás, villogó bicajlámpákkal a derekán, üdvözült vigyorral rázza a feszületet az autósok felé.
A MoMA-ban elég nekem a Kippenberger-kiállítás, jobban mondva sok, mert annyi.
Itt tetette el a néni a kamerát.
Aminek mégsem bírtam ellenállni, Kippenberger grafikái hotelek fejléces papírjain. Külön kiállításra elegendő. Kár, hogy csak egy éles...
S ezennel le is vonulok a földszinti kanapéra heverészni. G-vel nyerítünk. Azt nem árulom el, hogy min?
Jó sokára előkerül anyós is: készrenézte a MoMA nagyobb hányadát. Még ilyet!
Szinte világosban keveredünk vissza, falura.
Másnapra megjön a Nagy Elfáradás.
