Indulnánk, de defekt!
Másfél órával később sikerül. Az út mellett a hírhedt Superdome.
Louisana és Mississippi határán volt az első cajun crayfish beszerzőhely. Izgatott vagyok, megtaláljuk-e? Nem csak a rák miatt, de kedvem támadt a gátorkajbászra. S lőn. Á kvízbe kezdene, Mi tetszett legjobban? címmel, de G-nek nincs kedve most a hasonlítgatáshoz. Bizonyára az interdiszciplináris gondolatok gyötrik. 
Megjelenik a bordó kóró. Éhesek vagyunk, de ez valami újabb építésű autópálya, nem akad büfé a közelben. Hátrább néhány szakadt konténerház. Végül egy burrito-t kapok. Nem vagyok ismerős a mexikói lepények között és meglepetéssel látom, mit csavartak bele. Így tudok zsebredugni egy tányér sűrű babfőzeléket!
Tupelo a cél. Az újvilági Betlehem. Ahol született, ahol gyerekeskedett Elvis. The King. A szülőház kiállítását 10 perccel késsük le. 
Ezt némileg helyettesíti, hogy az egyik látogató, egy wisconsini asszony végeérhetetlen szövegelésbe kezd, you know, el nem tudom mondani, you know, milyen érzés fogott el, you know, a kápolnában... olyan különleges, you know, mint másutt sehol. Aztán végre sikerül lelépni.
Még két óra újabb autózás és megérkezünk Memphis-be, Tennessee csücskébe. Az első benyomás, hogy itt lopnak-rabolnak. Mert megjelentek a kerítések. Magasak. Szögesdróttal kiegészítve. Átláthatatlan palánkok.
A következő, hogy másutt már nem látható autótípusokból itt még akad mutatóba.
