Utazunk. Ebéd után kikérjük a srácokat az iskolából. Csalódottan veszik tudomásul, hogy haza már nem megyünk, irtózatos sértődés veszi kezdetét. Az egész hétvége el van rontva! Csak az utolsó pillanatban hajlandók megenyhülni. Zs pennsylvaniai unokáinál töltik a vikkendet.
A Bally fagyizóig két óra út, Chicago további 12. Az előbbi szakaszon végig szörnyű hangulat, mert az egész hétvége, ugye.
Magam elkövetek egy óriási hibát, mert nem hozom magammal Zs útvonaljavaslatát kinyomtatva, vissza az Interstate–80-ra, s mely nem azonos a Google Maps által megadottal. Olyan szemrehányó pillantást kapok, hogy a babycupomban a stawberry cheesecake vajízűvé válik.
Később sokat esik. Az első tankolásnál eltűnik egy bankkártya, és a kocsikulcs a csomagtartóba záródik. Mégkésőbb lenyugszunk.
Cleveland alatt vacsora és motel. Egyik sem épp elegáns. Csak a Memories tart nyitva és a Veggie Basket alkatrészei vastag, olajos panírban érkeznek. Has fáj. Addig cifrázom, míg Herr S képzeletében is eleven lesz az ágytakarón heverésző pókhasú kamionsofőr.
Másnap a verőfény fogad Chicagóban, majd a Pista, kulccsal. 
