A 40-es felé közeledve, a pár csepp esőn kívül semmi esemény. A fennsík aljában fodros szoknyaként szétterülő törmelék. Vízszintesen és függőlegesen tagolt kőzet. Csaknem fehér, rózsaszín és mustár. Porzó vízmosások. Ha jól látom útnak is jók. A horizont síkja, fölötte a másik vízszint, a plateau.
Az út túloldalán, néhány perc után már látszik az emelkedő. A meteorkráter magántulajdon. A parkoló fölött épület kúszik az oldalára.
Ügyesen összeállított kiállítás. A tárgyak és filmek egy része szemfényvesztés. De bámészkodni jó. Hűvös.
Aztán vissza a forróságba.
Nem sok a látnivaló. A látogatók sokkal érdekesebbek – így aztán vagy egy órát töltünk el az épület árnyékában heherészéssel és szociológiai tanulmányokkal.
Helyiek nincsenek. Európaiak inkább, de Amerika minden szegletéből jönnek. Ilyen vegyes társaságot még sehol nem láttam. A keleti parton vállalhatatlan haj- és zokniviseletek. Rednecks.
De menni kék. Különben is. Feltámadt a szél és felhőkben kavarja a homokot. A belépővel kapott kuponfüzetnek semmi haszna.
